Márciusban született az utolsó bejegyzés. Természetesen azóta rengeteg dolog történt, inkább bele sem kezdek...
Itt és most. Londonban ülök egy hotelszobában. Kibaszottul személytelen, de hozzá lehet szokni. Különben is ez a pár nap már igazán nem számít. Jövőhét pénteken birtokba vehetem csinos kis albérletemet. Jövőhét pénteken egy nagy pipát rajzolok vágyaim listájára, és kisebb apróságoktól eltekintve elmondom, hogy megvalósult az álmom. Kiköltöztem.
Anglia fővárosa szerelem volt első látásra, és ez az érzés nem lanyhult az évek során. Egyszerűen csak otthon éreztem itt magam, biztonságban. Felvettek az egyetemre és a héten megkezdtem pszichológiai tanulmányaimat is (az már más kérdés, hogy hogy élem túl az első szemesztert). A barátom kész követni, miután lediplomázik.
Felszabadulttá mégis az tesz, hogy konkrétan elmesélhetem azt, amit kedvem támad elmesélni, elhagyhatom a ködös utalgatást (szinte minden esetben). Titkolozás, félrebeszélés és hazugságok áradata után, nagyjából sikerült "helyes" mederbe terelni életem folyamát.
Megbánni nem bántam meg semmit,- és itt élnék a tanulólecke közhelyével - mert tapasztalatnak és élménynek nem voltam híján, és kénytelen vagyok bevallani, hogy ezektől jobban függök, mint bármilyen legális vagy illegális tudatmódosító szertől. Még a cigi sem veheti fel a versenyt a szappanoperával!
Visszatérve a mosthoz közel sem vagyok megelégedve, de elvagyok, sőt jól érzem magam. Amúgy mi motiválná az embert, ha nem a hiányérzet? Ideje elgondolkozni egy új lajstrom írásán.
