Szeretem újraolvasni a blogot. Napok óta kísérletezem az írással, de álatlában útközben elszáll az ihlet, mert úgy érzem nem tudom megfelelően visszaadni azt, ami a fejemben jár. Lehet az a baj, hogy nem érnek eléggé intenzív behatások, de úgy szeretnék megtanulni szélsőséges érzelmek híján is elfogadhatóan írni, hogy nem adom fel a próbálkozást.
Persze egy pillanatig sem hazudtolom meg magamat, most is a szakadék szélén táncolva élem az életemet. Egyenlőre csak így látom értelmét. Kísérletezem azzal, hogy hol vannak a határaim, a jó hír az, hogy közben látható fejlődésen megyek keresztül. Igyekszem magamba vésni a tapasztalatokat és levonni a konklúziót.
A tegnapi estémnek volt egy gyönyörű fél órája, amikor a belvárosban sétáltam zenét hallgatva, dohányozva és önfeledten énekelve. Nem foglalkoztam semmivel, csak az adott szám hangulatával és budapesti éjszaka titkaival, amit csak akkor ismerhet az ember, ha már rengeteg arcát látta a városnak. Na jó, az eszembe jutott közben, hogy hogy is fogom tudni ennek a szépségét érzékeltetni egy pár mondatban. Talán ha tegnap nekiülök jobban sikerült volna, de ez a hajó elment, úgyhogy inkább egy újabb után nézek.
